Évről évre javul Budapest versenyképessége

2017.06.12

Nem úgy mint a Demszky-érában.

Évről  évre javul Budapest versenyképessége, a további fejlődésben kedvező adottságok mellett a gazdasági lehetőségek kiaknázása is segítheti a fővárost - mondta Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes kedden Budapesten, a II. Startup Budapest Fórumon.

Hangsúlyozta, hogy a városfejlesztés jövőjében a startup vállalkozások kiemelt szerepet játszanak, ezért a fővárosi önkormányzat támogatni kívánja a jó ötleteket, hogy azokból sikeres projektek és vállalkozások fejlődhessenek.


A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) rendezvényén Szalai Piroska kuratóriumi elnök kiemelte a külföldi missziók - nagykövetségek, konzulátusok - szerepét a magyar startupok népszerűsítésében. A BVK az elmúlt 2 évben több mint félszáz vállalkozásnak biztosított bemutatkozási lehetőséget Tel-Avivban, Szentpéterváron és Düsseldorfban, legközelebb pedig - a dublini magyar nagykövetség segítségével - Írországba vihet magyar cégeket szakmai látogatásra és bemutatkozásra.

MTI