Juncker: A történelem igazat ad majd Merkelnek

2017.10.02

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke a Bild című német lapban megjelent interjúban a német határ le nem zárásával kapcsolatban többek között hangsúlyozta, hogy a történelem igazat ad majd Angela Merkelnek ebben a kérdésben.

A brüsszeli uniós végrehajtó testület vezetője arra a kérdésre, hogy az ártott-e jobban az EU összetartásának, hogy a német határt nem zárták le a migránsok előtt, vagy az, hogy egyes tagállamok nem hajlandóak befogadni "menekülteket", Jean-Claude Juncker kijelentette:

a történelem igazat ad majd Angela Merkelnek, de a történtek még nem a történelem részei."


Arra a kérdésre, nem naivitás-e azt gondolni, hogy Lengyelország keleti része felkészült a menekültek befogadására, tekintettel arra, hogy míg a németországi Ruhr-vidéken évszázadok óta élnek külföldiek, Kelet-Lengyelországban nem élnek évszázadok óta külföldiek, a brüsszeli bizottság vezetője azt mondta,

aggaszt ez a szinte kulturális hasadék Európa keleti és nyugati része között."

Juncker - a vagdalkozó, brüsszeli fenyegetéseket szándékosan nem említve - kifejtette, meglátása szerint Brüsszel erről "sportszerű" megbeszéléseket folytat Lengyelországgal és Magyarországgal, de egyelőre nem sikerült előrehaladni.

Arra a kérdésre, hogy most épp miért annyira visszafogott azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy csökkenteni kell a jogsértést elkövető tagállamok EU-támogatását, Jean-Claude Juncker azt mondta, hogy helytelen lenne pénzügyi szankciókkal sújtani Lengyelországot és Magyarországot, "amíg a párbeszéd szakaszát nem zártuk le".

Azt szeretné, hogy Angela Merkel még nagyon sokáig német kancellár legyen.

Arra a felvetésre, hogy a kancellár meggyengülve került ki a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásból, elmondta, hogy Angela Merkelnek 12 évi kormányzás után, nehéz körülmények között sikerült elérnie, hogy a pártjáé legyen "messze a legnagyobb Bundestag-frakció".

Ez tiszteletet és megkönnyebbülést vált ki, de elvárásokat is támaszt Angela Merkel felé"

- mondta Jean-Claude Juncker.


888.hu