Milliókat kérnek a Soros-féle szervezetek közérdekű adatokért

2017.06.07

Az Autonómia Alapítvány 1 300 000, a Menedék Egyesület 854 000, míg a Helsinki Bizottság 700 000 forintot számolna fel lapunknak - Nem érzik magukra érvényesnek az infotörvényt

Nem érzik magukra érvényesnek az úgynevezett infotörvényt az általunk megkeresett szervezetek, néhányuk mégis teljesítené közérdekűadat-igénylésünket. Csakhogy ezért komoly összegeket kérnek.

Kétszázhúszezer dollárt, azaz nagyjából hatvanegymillió forintot kapott a George Soros által pénzelt Nyílt Társadalom Alapítványoktól tavaly a roma integráció és az állampolgári aktivitás terén is tevékenykedő Autonómia Alapítvány - derül ki az interneten elérhető beszámolóból. A szervezet egy azok közül, amelyeket lapunk közérdekű adatigénylés keretében keresett meg. Korábban a TASZ és az Ökotárs Alapítvány elutasította kérésünket, míg a Transparency International és a Magyar Hírlap ellen évekkel ezelőtt hirdetői bojkottra felszólító Magyar Helsinki Bizottság részben teljesítette - bár utóbbi szervezet egyes adatokért összességében több mint hétszázezer forintnyi költségtérítést számolna fel. Hasonló választ kaptunk - ahogy arról korábban beszámoltunk - a 2015-ös migránsválság idején komoly szerepet vállaló a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület részéről is, az egyesület képviselői összesen 854 000 forintot kérnének egyes adatokért.


A "csúcstartó" azonban egyelőre mégis az Autonómia, ahol szintén a munkatársak leterheltsége és egyéb okok miatt az érintett dokumentumok másolásával és anonimizálásával együtt összesen 1 300 000 forintot számolnának fel lapunknak. Ennél a szervezetnél is úgy látják, hogy a projektjeikben szereplő természetes személyek, illetve esetleges munkavállalóik adatai nem nyilvánosak, s ezt az alaptörvényre hivatkozva közölték. Amúgy, akárcsak a többiek esetében, az Autonómia szerint sem vonatkozik rájuk az általunk hivatkozott, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló jogszabály, azaz az úgynevezett infotörvény, mivel az "Alapítvány nem közhatalmi szerv, nem lát el sem állami, sem önkormányzati, sem jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot".
Megírtuk, a DK-s Varju László által indított per során a Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett tao-pénzek felhasználásával kapcsolatos adatközlésre kötelezte a Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítványt. Arra hivatkozva, hogy bár nem közpénzről van szó, az alapítvány a "köz érdekében eljáró, egyéb közfeladatot ellátó szervnek" minősül. 


Az alapító okirata nyomán ugyanez a megállapítás igaz lehet - álláspontunk szerint - az általunk meg­keresett, zömmel Soros által pénzelt szervezetekre is. Így rákérdeztünk többek között a munkájukat segítő tanácsadók nevére, javadalmazásuk összegére, érdeklődtünk, milyen befektetésben helyezték el a szervezeti vagyont, mekkora támogatásban részesültek, mennyit keresnek a vezetőik. Érdemes felidézni, az esetleges költségtérítésre vonatkozó szabályozás 2015-ös  bevezetésekor a balliberális holdudvar a jogállam ellehetetlenítéséről értekezett.

magyarhirlap.hu