Minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelentenek a visszatérők

2017.10.29

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint minden eddiginél nagyobb veszélyt jelentenek Európa belbiztonságára a korábban innen kiutazott és most visszatérő emberek, akik az Iszlám Állam oldalán harcoltak Szíriában.

Bakondi György az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, arányaiban a legtöbben Franciaországból és Belgiumból mentek ki Szíriába. Ahogy az Iszlám Állam egyre nagyobb területeket vesztett, a visszatérők száma úgy növekedett, ők jelentik a legnagyobb veszélyt, mert kiképzésen átesett, harcokban résztvevő emberekről van szó.

A Magyarországot érintő folyamatokról szólva Bakondi György elmondta, a szerb határszakasz folyamatosan nyomás alatt van, és növekedett a görög szigetekre érkező menekültek száma is. Emellett a bevándorlók megkezdték a déli határszakasz megkerülését Románia, illetve Horvátország felé.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar határokon is megjelentek a bűnöző menekültek is, legutóbb egy pakisztániról derült ki, hogy hetven embert ölhetett meg bérgyilkosként. Ezek az emberek Bakondi György szerint nem csak a terrorizmus, hanem a köztörvényes bűnözés szempontjából is veszélyt jelentenek.

Dobrev Klárát - egyenlőre - tanúként akarják meghallgatni, mivel az Altus több alkalommal nyújtott kölcsönt a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek - értesültünk a Czeglédy-ügy egyik gyanúsítottjának ügyvédjétől. Dobrevet elvileg Budapesten is meghallgathatnák, valószínűbb...