Gyurcsány 700.000 ft-ot költ naponta

2018.02.01

A bukott miniszterelnök szépen gazdagodott a 2017-es évben, nem lehet oka panaszra.

A volt miniszterelnök az Altus Zrt.-ből több százmillió forintos osztalékot vett fel, emellett 600 millió forint megtakarítással is rendelkezik. Pénzügyileg tehát nagyon jó évet zárt Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnökének vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy a politikus 227 millió forint osztalékot vehetett fel cégéből, amin kívül pedig 605 millió forint megtakarítással rendelkezik.

Gyurcsány Ferenc ezeknek is köszönhetően a leggazdagabb ellenzéki politikus.

A politikusnak a kötcsei házán kívül egy pápai 50 négyzetméteres társasházi lakás van a tulajdonában, amit még 1995-ben vásárolt. Parlamenti képviselőként egyébként havi bruttó tiszteletdíja 748 ezer forint.

Érdekesség, hogy egy évvel korábban 1,1 milliárd forintot vehetett fel az Altus Zrt. után, így bár jónak mondható a 2017-es éve is, 2016-ban még jobb lapok jutottak a bukott miniszterelnöknek.

Figyelemre méltó még, hogy az Origo cikke alapján az idei osztalékkal együtt is csökkent Gyurcsány megtakarítása 2016-hoz képest, ami azt jelenti, hogy átlagosan nagyjából 20 millió forintot költött egy hónapban.

888.hu