TGM a románok oldalára áll a székelyek megfenyegetésének ügyében

2018.01.29

A marosvásárhelyi rádió szerkesztő-műsorvezetője, Parászka Boróka, aki miatt a vásárhelyiek inkább a román adásokat hallgatják, a legaljasabb budapesti adó, a Klubrádió január 12-ei, 18 órakor kezdődött, Esti gyors című adásában azt mondta: a román miniszterelnök példátlan, a magyarokat a székely zászló kitűzése miatt akasztással fenyegető kijelentéséről, hogy csupán egy olyan ártatlan kifejezést használt, amivel például a lepkeszárny rezgését szokták érzékeltetni. Ebből lett például a Transindex.ro fordításában a "lógni" szó, amit a portál január 12-ai, pénteki frissítésében, egyfajta helyreigazításként, az előző bekezdésben olvasható "lengeni" formulára pontosított.

Ám a hét közepétől - nem utolsó sorban a hangulatkeltésben érdekelt romániai magyar politikusok áldatlan közreműködésével "akasztani", illetve "kivégezni" vált belőle.

Tamás Gáspár Miklós

TGM véleménye persze annyit sem számít, mint falon a légypiszok, hanem a sunyi, mindegy, mivel, csak ártani szándék bemutatása miatt idézünk a számtalan aljas liberálbal irányultságú napi- és hetilap közül is a legaljában megjelenő írásából.

"Amikor a magyarországi külügyminisztérium megtiltja a magyar diplomáciai karnak, hogy részt vegyen a román nemzeti ünnep (amely Erdély és Románia egyesülésének - 1918. december 1. - az emléknapja) alkalmából adott fogadásokon, amikor az RMDSZ elnöke, a romániai kormánykoalíció külső támogatója kijelenti, hogy a romániai magyaroknak ez nem ünnepnap: azt jelzi, hogy se Magyarország, se a Magyarországtól politikailag és gazdaságilag függő erdélyi magyarok nem ismerik el az érvényes határokat, bár megváltoztatásukra nem tesznek konkrét lépéseket.

Egyelőre. (De csak nézzük meg - mondta nekem az egyik befolyásos román publicista -, hány cikk foglalkozik a világpolitika iránt általában közömbös erdélyi magyar sajtóban Katalóniával, vagyis avval, hogyan lesz a nemzetiségi autonómiából elszakadó, független állam. Ebből látszik, miről álmodnak voltaképpen a romániai magyarok! Neki volt erről statisztikája, a számok valóban meghökkentőek.)

Mindezt nem tennék és nem tehetnék Magyarország vezetői, ha nem állana mögöttük a hatalmas Oroszország fegyveres hatalma.

A magyarországi kormányzat nem vásárolhatná föl a magyar nyelvű romániai médiákat és kulturális intézményeket, nem alapíthatna magyar tannyelvű magánegyetemeket, nem utalhatna át milliárdokat az erdélyi magyar református egyháznak, nem tehetné romániai lakosok százezreit magyar állampolgárrá, ha e mögött - a román közvélemény szerint - példátlan lépéssorozat mögött nem tudhatná Vlagyimir Putyin (és némelyek szerint "a nemzetközi zsidóság") szövetségesi szolidaritását. Orbán Viktor nem viselkedhetnék minden nyáron (a tusnádfürdői találkozón) erdélyi fejedelemként, ha csak Magyarország erőforrásaira támaszkodnék. De éppen ezért óvatosan kell bánni vele, és tapintatosan kell kezelni a romániai magyarokat - mert nem lehet tudni, hogyan alakul Putyin viszonya a Nyugattal.

Mindenesetre a román nacionalista közvélemény sértve (mi több: megalázva) érzi magát, hogy mindezt el kell tűrnie. Az olvasó láthatja ebből a kissé egyszerűsítő ábrázolásból, hogy a román gyanakvásokban van igazság" - hazudja TGM.

(forrás:magyarforum.hu;mindenszo.hu)